A képzések szabályozásának jogi háttere
Képzési követelmények:
A nevelőszülő akkor felel meg a Gyvt. 54. § (1) bekezdés f) pontja szerinti képesítési előírásoknak, ha
Döntés-előkészítő program, helyettes szülői tanfolyam, nevelőszülői tanfolyam koordinálása, nyilvántartása
Helyettes szülők, nevelőszülők számára döntés-előkészítő programot, nevelőszülői tanfolyamot a gyermekvédelem területén működő intézmények szervezhetnek.
A tanfolyam elindítását a szervező a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézetnek írásban bejelenti.
A bejelentésnek tartalmaznia kell:
a) a tanfolyam típusát, helyét és tárgyi feltételeit,
b) a tanfolyamon várhatóan résztvevők létszámát,
c) a tanfolyam szakmai felelőseit
d) az oktatók nevét, képesítését és
e) a felhasználni kívánt szakmai tananyagot.
Ha a bejelentésben foglaltak tekintetében változás következik be, a változást is be kell jelenteni az Intézetnek.
A döntés-előkészítő program 28 órás. A csoport létszáma nem haladhatja meg a 15 főt. Minimális időtartama 7 hét, maximális időtartama 12 hét.
Döntés-előkészítő program vezetésére az a személy jogosult, aki csoportvezetéshez szükséges képzésen igazoltan részt vett, és legalább 3 év, a gyermekvédelem területén szerzett gyakorlattal rendelkezik.
A döntés-előkészítő programon való részvételről a tanfolyamot szervező igazolást ad ki.
A nevelőszülői tanfolyam időtartama 32 óra. A tanfolyam részletes tematikáját a 29/2003. (V. 20.) ESzCsM rendelet 3. számú melléklete tartalmazza.
A nevelőszülői tanfolyamon résztvevők a tanfolyam sikeres elvégzéséről a tanfolyamot szervező által kiadott tanúsítványt kapnak. A tanúsítványban a képzettség megnevezése: nevelőszülő.
A döntés-előkészítő programon való részvételről kiadott igazolás, valamint a nevelőszülői tanfolyamról kiadott tanúsítvány másolatát a tanfolyamot szervező megküldi az Intézetnek.
A tanúsítványokat az intézet nyilvántartásba veszi.
Kapcsolattartó adatai
Mesterné Gálfi Ildikó
Cím: 1142 Budapest, Ungvár u. 64-66.
E-mail: mesterne.galfi.ildiko@nszi.hu
Telefonszám: +36-70-656-7956
Központi Oktatási Program (KOP) nevelőszülők számára szakmai felügyelete
A nevelőszülők részére szervezett Központi Oktatási Program (a továbbiakban: KOP) célja a nevelőszülői tevékenységhez szükséges alkalmasság és kompetenciák fejlesztése.
A képzés alapját a Központi Oktatási Program (KOP) előírásai, tananyaga, és óraszámai alapján a képzőintézmény helyi képzési programja biztosítja.
A nevelőszülők számára a Központi Oktatási Program alapján szervezett képzést a gyermek és ifjúságvédelemért felelős miniszter által jogszabályi előírások szerint kijelölt szervezet, intézmény folytathat.
A képző szervezet köteles az általa tervezett képzést – legalább 45 nappal annak megkezdése előtt – írásban bejelenteni a KOP-képzésért felelős szervnek.
A bejelentésnek tartalmaznia kell:
A bejelentéssel egyidejűleg a képző szervezetnek a KOP alapján készített helyi képzési programot is meg kell küldenie a KOP-képzésért felelős szerv részére.
A képzés szervezésénél az alábbiakat kell figyelembe venni:
A Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet Képzési Igazgatósága mint a képzésért felelős szerv, a helyi képzési programokat minden esetben ellenőrzi és jóváhagyja.
A képző szervezet KOP-képzést a képzésért felelős szerv jóváhagyását követően indíthat.
A képző szervezet bármely változást köteles haladéktalanul bejelenteni a KOP-képzésért felelős szervnek.
A képzés záróvizsgával fejeződik be. A záróvizsgáról készült jegyzőkönyv alapján a KOP-képzésért felelős szerv a képesítés megszerzéséről a jegyzőkönyv kézhezvételétől számított 21 napon belül tanúsítványt állít ki.
A KOP-képzésért felelős szerv az általa kiadott tanúsítványokról nyilvántartást vezet.
A képzést eredményesen teljesítő, mint képesített nevelőszülő jogosult a nevelőszülői tevékenység foglalkoztatási jogviszonyban történő ellátására.
Kapcsolattartó adatai
Langa Judit
Cím: 1142 Budapest, Ungvár u. 64-66.
E-mail: langa.judit@nszi.gov.hu
Telefonszám: +36-70/656-7943