Intézetünk felvette a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai intézet nevet

Az Országgyűlés – tisztelettel adózva a szociális területen a magyarországi egyházi szerepvállalás és ezáltal az állami szociális segítségnyújtás megteremtőinek – határozatban kezdeményezte, hogy a 2021. január 1-jével létrejött Nemzeti Szociálpolitikai Intézet Slachta Margit nevét vegye fel. Ennek érdekében az Országgyűlés megalkotta a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézetről szóló 12/2021. (IV. 29.) OGY határozatot, amelyben felkérte a Kormányt, hogy az Intézet elnevezésének Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet névre történő módosításához szükséges jogszabály-módosításokat tegye meg. Slachta Margit (1884-1974) az első magyar női országgyűlési képviselő, aktívan részt vett a szociális segítségnyújtás szervezett kialakításában. A társadalom legnagyobb feszítő erejének a szociális problémákat tartotta, ezért a szervezett szociálpolitika keretei közé akarta állítani a szociális gondozást. Személye kiemelkedő értékrendet és magatartásmintát képvisel, rámutatva arra, hogy a szociális ellátás, a nehéz helyzetbe került emberek segítése a különböző társadalmi rétegek számára alapvető szolidáris feladat.

Erdő Péter bíboros áldásával 2021. szeptember 17-én névadó konferencia keretei között avattuk fel a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet új székházát.

A rendezvényen Dr. Tóth Tibor, az NSZI főigazgatója és Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár köszöntötte a megjelent vendégeket.

Az ünnepségen Németh Emma, a Szociális Testvérek Társaságának kerületi elöljárója méltatta Slachta Margitot, aki az első női országgyűlési képviselőként, a Szociális Testvérek Társaságának alapítójaként elévülhetetlen érdemeket szerzett a szociálpolitika meghonosításáért Magyarországon.

A konferencia szakmai programján Slachta Margit kiemelkedő személyiségéről, értékrendjéről és tevékenységéről tartott előadást Balogh Margit történész és Gábor Csilla irodalomtörténész, majd az Intézet igazgatóságainak bemutatkozását hallhattuk.

Slachta Margit életműve kiemelkedő szerepet tölt be a szociálpolitika hazai fejlődésében, példaként tekintünk munkásságára, követjük eszmeiségét.

Galéria (14 db kép)